A kormány elsöprő propaganda- és médiagépezete jó ideje blokkol minden menekültkérdéssel kapcsolatos vitát Magyarországon. Eközben a világ más pontjain a diskurzus a populáris kultúra különféle színterein is zajlik. Különösen izgalmasnak tűnnek az olyan videoklipek, melyek nem csak szórakoztatni akarnak, hanem érzékenyen és továbbgondolásra érdemesen közelítenek a migráció problémájához.

Leuralt média

A migránsok dehumanizálása és kriminalizálása, a bevándorlás összemosása a terrorizmussal, illetve a menekültek segítésének hazaárulássá történő átcímkézése egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy hazánkban a migrációs válsággal kapcsolatban nem alakult ki érdemi vita. A kommunikációs tér összeszűkült, maradtak a jelszavak – megvédeni a kereszténységet, Európa védőbástyája, migránssimogatók, stb. – és a déli határon felépült a drótkerítés. A hazai jobboldal leegyszerűsítő és kirekesztő retorikája nyilvánvalóan nem hungaricum. A menekülteket távol tartandó az elmúlt évtizedben kerítések Európa szerte, és a világ más pontjain is épültek. Az azonban már a magyar nyilvánosság sajátosságának, azaz a média leuralásának is köszönhető, hogy kétkedő és feleselő hangok nem hallatszódnak. A hazai baloldal kínosan kerüli a témát.

Migrációkérdés a popkultúrában

A világ más pontjain a diskurzus a populáris kultúra különféle színterein is zajlik. Különösen izgalmasnak tűnnek az olyan videoklipek, melyek nem csak szórakoztatni akarnak, hanem érzékenyen és továbbgondolásra érdemesen közelítenek a migráció problémájához. A most példaként felsorolt előadók baloldali elköteleződése éppoly egyértelmű sajátosság, minthogy közülük többen valamilyen módon személyesen is kapcsolódnak a kulturális sokszínűséghez – például azért, mert ők magunk is bevándorlók, vagy azok közvetlen leszármazottai.

A közös megragadása

Az asszimilációval és migrációval kapcsolatos problémák beemelése a populáris zenébe nem új keletű jelenség. A tavaly elhunyt francia-algériai Rahid Taha Tartózkodási engedély nevű első zenekarával már az 1980-as közepén is foglakozott az asszimiláció nehézségeivel. Taha utolsó, posztumusz lemeze idén szeptemberben jelent meg. A címadó Je suis african című számhoz készült videó már nyáron látható volt a Youtube-on. A dal a sokszínűség felől közelít. Az Afrikáról bennünk élő egzotikus kép kel életre: tarka és extravagáns ruhák, igéző tekintetű nők, barátságos férfiak tűnnek fel, miközben részben afrikai származású francia és nem francia (például Damon Albarn és Bono) hírességek éneklik a refrént, hitet téve a közös afrikai gyökerek mellett. Másrészről legendás alakok és falfestmény-ikonjuk figyelmeztet minket arra, hogy a világ mit köszönhet Afrikának. A névsorban Malcolm X éppúgy szerepel, mint Thomas Sankara, Nelson Mandela, vagy Jimmy Hendrix.

A Willkommenskultur  német és francia példája

Híres menekültek idéződnek meg a nyugat-berlini punk szcénából induló Bela B. – polgári nevén Dirk Felsenheimer – 2017-es videójában. Bela B., aki a Die Ärzte nevű punkrock együttes tagjaként szerzett ismertséget, sosem titkolta elköteleződését különféle szociális problémák iránt. A Rahid Taha klip mozgalmasságával szemben Bela B. videója kevés eszközzel dolgozik, ugyanakkor egy jókora lépéssel közelebb lép a menekültproblémához. A Zuhaus című balladát egy szál gitárral adja elő egy üres színházteremben. A szövegben egy menekült sorsát idézi meg első szám egyes személyben, arab felirattal. Egy ponton, mindenféle kommentár nélkül olyan hírességek nevei jelennek meg, aki kénytelenek voltak elhagyni szülőföldjüket, és másutt leltek új (befogadó) hazára. A névsor legalább olyan eklektikus, mint a francia videó esetében: Albert Einstein után Freddie Mercury, Frédéric Chopin, Elie Wiesel és Madeleine Albright neve is feltűnik. A produkció a Willkommenskultur lírai és provokatív példája.

Alig egy hónappal Bela B. videója után jelent meg a szintén észak afrikai származású francia énekes, Magyd Cherfi On part című lírai hangvételű animációs klipje. Cherfi korábban annak a Zebda nevű formációnak volt az énekese, mely rendszeresen énekelt a diszkriminációtól, a kisebbségek franciaországi helyzetéről és a rasszizmusról. Magyd Cherfitől sosem állt távol a politikai aktivizmus, így az On part című sanzon is egyértelmű kiállás a menekültek mellett. Az egyszerű és szép rajzokkal dolgozó videóban a madarak vándorlásával állítódik párhuzamba a szülőföldről történő kényszerű távozás képe. Az ágon gubbasztó madártól hamar eljutunk az égen kavargó rajig, majd feltűnnek az alant vándorló emberek, kiknek útját kerítés állja el. A madarak továbbrepülnek a nyílt tenger felé, melyen narancssárga mentőmellényesekkel teli gumicsónak hánykolódik. Megannyi médiában elkoptatott kép, ezúttal rendkívül hatásosan és esztétikusan elrendezve.

A határok eltűnnek

Mind szövegében, mind vizualitásában jóval nyersebb és direktebb a bosnyák Dubioza Kolektiv és Manu Chao közös videója. Manu Chaot nem szükséges bemutatni, a Dubioza Kolektiv talán kevésbé ismert, bár az elmúlt néhány évben rendkívül fontos európai koncertzenekarrá váltak. Tagjai a boszniai háborút gyerekként élték át. Van tehát fogalmuk arról, mint jelentenek az etnikai és társadalmi problémák egy multikulturális közegben. Bosnyák és angol nyelvű dalaikban egyaránt reflektálnak a bosnyák mindennapokra és a világ égető problémáira. A Cross The Line című falban egyértelműen foglalnak állást a kerítések és falak, egy szóval a határok ellen.

Manu Chaohoz kapcsolódva végezetül egy friss, tengeren túli videóra is szeretnék utalni. A francia énekes 1998-as, illegális bevándorlókról szóló Clandestino című dalát értelmezte újra nemrégiben a mexikói-amerikai Lila Downs. A klip helyszíne jól felismerhetően a Trump által fallal védeni kívánt déli határ. Míg az előző dal egy határok felszámolásáért írt agitprop szerzemény, addig Lila Downs klipje inkább ima a hazájukat elhagyókért.

Miért pont a popkultúra?

A fenti példák talán segítenek megérteni, hogy a populáris kultúrának fontos szerepe van a társadalmi kérdések értelmezésében és újracsomagolásában. Segíthetnek abban, hogy ne szoruljunk be a politikai kommunikáció egyszerű csapdáiba. Hiba lenne persze azt állítani, hogy ezek a baloldali olvasatok ne lennének leegyszerűsítőek. Ugyanakkor a másik oldal szórakozató(ipari) oppozícióiként alkalmasnak tűnnek arra, hogy merjünk kicsit többet, kicsit másként beszélni a migrációról.

Kiemelt kép: részlet a Dubioza Kolektiv feat. Manu Chao Cross The Line c. videoklipjéből