Nem kétséges, hogy idén egy korszak zárul le a hazai médiaoktatás történetében. A múlt héten kiszivárgott hírek szerint a következő tanévtől átalakul a Nemzeti Alaptanterv, ezzel együtt a mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy kivezetésre kerül a gimnáziumokból. A bejelentés nem vetett nagy hullámokat, a tiltakozás néhány Facebook bejegyzésre korlátozódott. Paradox módon a sajtó alig foglalkozott a témával, a kevés kivétel egyike Neuberger Eszter írása a 444.hu-n.

A tantárgy megszüntetéséhez hosszú út vezetett, a háttérben nem praktikus, hanem ideológiai okok sejlenek fel. Kisebb csodának kell tartanunk, hogy a médiaoktatás – jelenlegi formájában – egészen 2020 tavaszáig a köznevelés rendszerének aprócska eleme tudott maradni. Hiba lenne azonban azt gondolni, hogy az ideológiai okok kizárólag a NER természetéből fakadnak, annál mélyebben ágyazódnak oktatási rendszerünkbe és azzal függnek össze, hogy milyen ismeretek oktatásának van elfogadott helye az iskola falai között. Hogy megértsük miért alakult így, vissza kell lépnünk a tantárgy megszületésének és bevezetésének pillanatához.

Kényszerű házasság

A mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy két kultúratudományi terület látszólag harmonikus házasságából született meg az 1990-es évek közepén. Előbb helyet kapott a NAT-ban, majd a 2000-től megszülető tantervek megteremtették a tanításhoz szükséges önálló órakereteket – általános és középiskolákban egyaránt. A folyamatot pedig az koronázta meg, hogy 2005-től közép- és emelt szinten is lehetett érettségi vizsgát tenni a tárgyból. Mindezek ellenére a mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy sosem jutott el a közoktatásban tanulók széles tömegéhez. Legalábbis abban a formájában nem, ahogy megalkotói elképzelték. A tárgyat mindvégig egyfajta bizalmatlanság övezte, melynek oka meggyőződésem szerint a kényszerű házasságban keresendő.

Míg a mozgóképkultúra alapvetően a filmes ismeretek oktatását célozta meg, ezzel pedig, ha nem is szorosan, de a magas kultúrához kapcsolódott, addig a médiaismeret vizsgálódásának tárgya elsősorban a populáris kultúra, kezdetben főként a televízió volt. Kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy a tömegkultúra iskolai tanulmányozásához a filmművészet teremtette meg a lehetőséget. Ezzel azonban nehéz volt élni egy olyan oktatási struktúrában, melytől kevés dolog áll olyan távol, mint a tömegkultúra megértése és elfogadása. A médiaoktatás kevés iskolában találta meg a helyét.

Elmaradt reflexió

Hogy szerencsésebb lett volna a két terület összekapcsolása helyett pusztán egyik vagy másik mellett elköteleződni, ma már nehezen megmondható. A tantárgy kivezetésével kapcsolatos kommenteket olvasva a legtöbben a filmes ismeretek eltűnését siratják.

Kevesen írnak arról, hogy a médiaműveltség fejlesztése meglehetősen komplex feladat. Ez pedig azt is jelzi számunkra, hogy a tantárgy oktatása során nem születtek igazán jó válaszok a konvergens médiakörnyezet kihívásaira. Pedig a hazai médiaoktatás a legjobb pillanatban indult és futott fel, hiszen egybeesett a minket körbevevő világ átalakulásával.

A médiát oktató tanárok két tűz közé szorultak és magukra maradtak. Egyrészről meg kellet indokolniuk a szakma felé, hogy miért kell populáris kultúrával foglalkozni a tanórákon. Másrészről válaszokat kellett adniuk azokra a kérdésekre, melyeket a tanulók hoztak be hétről-hétre az órákra – és biztosak lehettek abban, hogy ezek a kérdések nem ugyanazok, mint a tavalyiak vagy tavalyelőttiek.

A vég kezdete

Őszintének kell lennünk: az önálló médiaismeret tantárgy nem máról holnapra szűnik meg. Fénykorában (azaz a 2008-2010 közti időszakban) sem vett részt a közoktatásban tanulók széles rétege minőségi médiaoktatásban. A legtöbben 2009 májusában érettségiztek a tárgyból: középszinten 1100-an, emelt szinten mindössze 153-an. Ráadásul az emelt szintű média érettségi egyetlen felsőoktatási intézményben sem ért többletpontot, 2011-től a magasabb vizsgaszint meg is szűnt. Persze az érettségi csak a jéghegy csúcsa.

A következő mérföldkövet a Hoffmann Rózsa államtitkár nevével egybeforrt kerettantervi fordulat jelentette. Azzal, hogy a korábban nagy rugalmasságot jelentő helyi tanterveket a 90 százalékban központilag meghatározott kerettantervek váltották fel, rendkívüli mértékben beszűkült az iskolák mozgástere. Másként fogalmazva kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, minthogy a mozgóképkultúra és médiaoktatás bástyáinak megóvásával foglalkozzanak. Ennek ellenére a tantárgy sok helyen megmaradt, főként persze középfokon, még a szakképzésben is. A helyzet 2014-ben változott meg, amikor az oktatási kormányzat döntött, az azóta már meg is bukott szakgimnáziumi rendszer bevezetéséről. A médiaoktatás ekkor szorult végérvényesen a gimnáziumok falai közé.

A NER és a média(oktatás)

A megszűnéssel kapcsolatos internetes hozzászólásokat olvasgatva feltűnő, hogy többen politikai szándékot vélnek felfedezni a háttérben, azaz összefüggésbe hozzák a NER médiapolitikájával.

A médiaismeret tantárgy valóban nem kompatibilis a jelenlegi (oktatási) rendszerrel, ám ennek alapvetően kultúrpolitikai okai vannak. Úgy vélem, elsősorban nem azért rendszeridegen a tantárgy, mert esélyét kínálja annak, hogy az iskolákat értő és kritikus média-művelt fiatalok hagyják el. A problémát alapvetően a populáris kultúra iskolai jelenléte okozza. Ha nem így lenne, akkor biztosan módot lehetett volna találni a tantárgyi tartalom átalakítására.

Az érdemi erőforrások és a szakmai támogatás hiánya, a konvergens médiakörnyezet kihívásaira adott erőtlen válaszok (például a gyakorlati tananyagelemek arányának növelése) együttesen vezetett odáig, hogy a fragmentált hazai médiaoktatás védtelen marad a NER ideológiai szemléletű oktatáspolitikájával szemben.

Hogyan tovább?

A hírek arról szóltak, hogy a médiaműveltség továbbra is fejlesztendő műveltségterület lesz, azaz a tudatos médiahasználattal kapcsolatos kompetenciák erősítése átszövi a tantárgyakat, ezeket az ismereteket nem elszigetelten fogják tanulni a diákok. A hazai oktatási rendszert látva azonban nem nehéz belátni, hogy ebből nagyon kevés valósul majd meg a gyakorlatban. Vajon a tanárok széles tömege, azaz a többi tárgyat oktatók fel vannak-e készülve erre a feladatra? Vajon az ezerszám kiosztott informatikai eszközök önmagukban hozhatnak-e megváltást? Vajon birtokolják-e a közoktatás szereplői azokat a kompetenciákat, melyek a konvergens médiakörnyezet megértéséhez, feldolgozásához és az ezzel összefüggő fejlesztésekhez szükségesek? A válasz egyértelműnek tűnik: a hiányok óriásiak.

Egyrészről tehát rendkívül szomorú az önálló mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy eltűnése, amivel az oktatási paletta tovább szürkül. De pontosan ennyire aggasztó, hogy jelenlegi ismereteink szerint nincs semmi, ami a helyére lépjen. A tananyagelemek szétszórása éppoly káros lesz, mint például az, ahogy a médiával kapcsolatos ismeretek ma az erkölcstan/etika tantervekben megfogalmazódnak.

Régóta vagyunk tanúi a magyar közoktatás bezárkózásának. Ezzel szemben a fiatalok a mindennapi életükben olyan globális platformokat használnak, melyek megértése és az oktatási folyamatokba történő integrálása sokat lendíthetne a tanítás-tanulás hatékonyságán.

A képet a cikk szerzője remixelte. Eredeti kép: Last Days of TÉNYEK