Warren Ellis és Darick Robertson Transmetropolitan c. képregényének egy kockája

Ki az újságíró?
2018-ban erre a kérdésre viszonylagos pontossággal se tudunk válaszolni. Professzionálisok és önjelölt igazságkeresők, háztáji firkászok között a tartalomfolyamokban könnyű elveszni – és a szemünk sem egyből szűri ki a nem hiteles tartalmakat.

Természetesen a fogalmat könnyű körül írni, azonban amint elkezdjük boncolgatni az alábbi etikai kódex részleteit, úgy azonnal akkorává bővül a fogalom értelmezési köre, hogy annak határait egyre nehezebb lesz megfogni.

Talán így mondhatjuk: az újságíró felelőssége – akár valamely print vagy online médium szerkesztőségének tagjaként, akár szabadúszóként – az információ gyűjtése, összesítése és annak hiteles közlése. Azt a belső morális kényszert, amit a fenti mondat tartalmaz, nem minden író tartja magáénak. Az újságíró felelősségét ma már nem úgy értelmezik, mint annak aranykorában: a szerkesztőség szerepét, az átfogó-, tényszerű tájékoztatást felváltja a résztvevő civil szerepe, a legfontosabb pedig a tartalomelőállítás lesz: mindegy, hogyan, csak told a kontentet.

A tények kevésbé fontosak, mint az igazság

Az online média terjedésével olyan felületek jönnek létre, amik teret engednek a szubjektív vélemények tájékoztatásként történő megjelenítésének, szerkesztetlen, forrásmegjelölést nélkülöző anyagok publikálásának egyaránt. A posztmodern világ töredezettsége és felgyorsult életvitele pedig legitimálja ezeket a közléseket, nagyon hasonló módszerrel, mint az objektív újságírás doktrínáját akkoriban feszegető írók:

„[a] tények kevésbé fontosak, mint az igazság; a kettő korántsem azonos […] a száraz tények szinte mindig unalmasak, és akár el is ferdíthetik az igazságot; az emberi kifejezés legmagasabb célja az Igazság” (Ray Mungo, idézi Rounds)

Azaz a tények felett álló nagybetűs „igazság” nem feltétlenül csak tájékoztat, hanem azonnal véleményez is. A sajtó szabadságának ilyen formán történő újra értelmezése a kormánypolitika által uralt sajtónak ugyanúgy sajátja, mint a Ligetvédők akciójáról tudósító aktivistáknak. Az információ egyre nagyobb értékkel bír – azonban az, hogy mindezt milyen szubjektum írja, már nem leválaszthatatlan a létrejött tartalomról.

A civil újságírás erényei és hátrányai

A fentiek mellé könnyen társítható minden olyan törekvés, ami a közösségi vagy civil újságírást napjainkban újból magas presztízsre emeli. Legfőbb erényei ezeknek az írásoknak az azonnaliság és a térbeliség: az író egyenlő lesz a civil polgárral (bármi is legyen egyébként a foglalkozása, értsd: akár hivatalos újságíró is) aki az események középpontjából, a történéseket első kézből át- és megélve tudósít saját social media felületein: online blogokon, Twitter üzenetekben, Facebook posztokban vagy akár Instagram képekben-videókban, live streamekben. Az itt és most élménye sajátos autenticitást kölcsönöz az írónak, és máris megtévesztheti az olvasót.

Abban a korban élünk, ahol az Amerikai Egyesült Államok elnökének, Donald Trumpnak is legfőbb szócsöve már nem a Fehérház sajtófőnöke vagy önnön nyilatkozatai – hanem híres-hírhedt Twitter feedje. Alapvetően tekinthetünk Trumpra a civil újságírás egyik forradalmi alakjaként; és az újságírói objektivitás, az információ kikezdhetetlenségének hóhérjaként egyaránt. Az a felelősség, amit korábban szakember, szerkesztőség és etikai kódexek sora szabályozott, mára semmissé lesz, és a zsurnalizmus felelősségét átadja az olvasó kezébe.