Kevés az innováció: így képzik a jövő magyar újságíróit

2019.01.18 • Aktualitások, Digitális hírek, Kutatás, Médiaoktatás, Minőség és etika • Szerző:

© Judith Wiesrecker

Önálló újságíróképzést soha nem kínált a magyar felsőoktatás, és ez idén sem változik: aki az újságírás iránt érdeklődik, kommunikáció-és médiatudomány szakra jelentkezhet. Kérdés, hogy a képzések mennyire képesek lépést tartani az újságírás új kihívásaival – ezt a problémát járja körül egy Erasmus+ programban készült, négy országot vizsgáló elemzés. A tanulmány szerint a magyar újságíróképzés és a magyar médiapiac is csak kevéssé alkalmazkodik az új trendekhez.

A kortárs trendek alapján négy olyan terület van, ami különösen fontos lehet a jövő újságírói számára: az adatújságírás, a kollaboratív újságírás – vagyis az újságírók és szerkesztőségek közötti, akár országhatárokon is átívelő együttműködések – az innovatív üzleti modellek és az új etikai kihívások – ebből indul ki az újságíróképzést vizsgáló felmérés, amely az “Új képességek a jövő generáció újságíróinak” projektben készült. Az eredmények alapján 2020-ra új oktatási anyagok készülnek majd az újságíróképzéshez.

A kutatók négy ország – Románia, Portugália, Németország, Magyarország – képzéseit vizsgálták. Mélyinterjúkat készítettek egyetemi oktatókkal, újságírókkal, és felhasználtak korábbi tanulmányokat is. A magyar kutatást Polyák Gábor, Torbó Annamária és Varga Éva készítette.

Négy kortárs trend emelkedik ki

A négy legfontosabb kortárs trend közül első az adatújságírás, ami az adatok összegyűjtését, elemzését és vizualizálását jelenti, és jelentős részben nem klasszikus értelemben vet újságírói, hanem informatikai tevékenység. A Panama-akták elemzésekor például hatalmas mennyiségű digitális adatot kellett a szerkesztőségeknek feldolgozni, kereshetővé tenni és megtalálni az adatok közti összefüggéseket. Az offshore ügyletekről 11,5 millió dokumentum tanúskodott, amelyek 2,6 terabájtnyi helyet foglaltak el.

A szerkesztőségeknek szembesülnie kell azzal a dilemmával, hogy gyorsan publikálják vagy pedig ellenőrzik az információkat. Az online térben egyre több álhír jelenik meg, ezért egyre gyakrabban válik szükségessé a fact checking, és a szerkesztőségeknek a kommentekben megjelenő gyűlöletbeszéd problémáját is meg kell oldania.

A Panama-ügy jó példa a kollaboratív újságírásra is: a német Süddeutsche Zeitung és az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) vezetésével csaknem 80 ország 400 újságírója dolgozott az ügyön, így sikerült feltárni több mint 150 politikus kapcsolatait offshore cégekhez.

Az innovatív üzleti modellek azért szükségesek, mert a hagyományos médiumok közönsége és reklámbevételei drasztikusan esnek. A hosszú távú megoldás megtalálása világszerte problémát jelent, az adománygyűjtés, a paywall, a termékek körének bővítése és ezek kombinációi azok a módszerek, amelyekkel a médiavállalkozások kísérleteznek.

Az új etikai kihívások a tanulmány szerint elsősorban a digitalizáció miatt jelentkeznek. A szerkesztőségeknek szembesülnie kell azzal a dilemmával, hogy gyorsan publikálják vagy pedig ellenőrzik az információkat. Az online térben egyre több álhír jelenik meg, ezért egyre gyakrabban válik szükségessé a fact checking, és a szerkesztőségeknek a kommentekben megjelenő gyűlöletbeszéd problémáját is meg kell oldania. Etikai kérdéseket vet fel az is, hogy hol húzódik a magánszféra határa a digitális korban, és hogy egyre több a külső forrásból származó, linkelt tartalom az anyagokban. Magyarországon ráadásul speciális a helyzet, mivel a kormányzati kommunikációban is megjelennek a fake news és a gyűlöletbeszéd elemei, az egyetlen fact checking portált pedig a kormánypárt agytrösztje üzemelteti. Az újságírók felelősségre vonásának nyugati modelljei nem alkalmazhatóak, mert az etikai és szakmai kritika könnyen átfordul politikai állásfoglalásokba. A magas szintű politikai parallelizmus (a médiumok pártokhoz vagy politikai oldalakhoz való kötődése) okán az újságírók gyakran politikai aktivistaként viselkednek.

Csökken a képzőhelyek száma

Magyarországon a mostanin kívül eddig csak egy átfogó elemzés készült az újságírás- és médiaoktatás helyzetéről, ezt 2013-ban a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete készítette Weyer Balázs vezetésével. Már ez a tanulmány is úgy találta: szükség lenne az önálló újságíróképzésre. Ez azóta sem valósult meg, és a képzőhelyek száma is csökkent: a 2012/13-as tanévben még 37 volt, a következő tanévben 26-29, a 2018/2019-es tanévben pedig már csak 15 felsőoktatási intézmény kínált kommunikáció-és médiatudomány képzési programokat, ebből két egyházi és három magánegyetem. Ezeken a szakokon belül kínálnak egyes intézmények újságírói szakirányt. A Pécsi Tudományegyetemen például “nyomtatott és elektronikus média” szakirányt választhatnak a hallgatók, a Budapesti Metropolitan Egyetemen “integrált média” szakirányt.

A tanulmány szerint a felsőoktatáson kívüli újságíróképzés jobban alkalmazkodott a magyar médiapiac igényeihez, és gyakorlatiasabb képzést is kínál, mint az állami egyetemek. A különböző médiacégek maguk is képeznek újságírókat a saját igényeiknek megfelelően, – ilyen képzése például a TV2-nek és a Centrál Médiacsoportnak is van -, és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége is képzett print és online újságírókat a Bálint György Újságíró Akadémián (jelenleg csak a fotóriporter képzésük elérhető).

© Marvin Meyer

Kevés a magyar példa

A fenti négy új trend változó mértékben jelenik meg a magyar újságíróképzésben és a magyar médiában.

Adatújságírással mindössze egyetlen magyar újságíró foglalkozik rendszeresen, Bátorfy Attila, az Átlátszó.hu munkatársa, bár időnként más online médiumokban is (az Index.hu, a 444.hu és a Mérték Médiaelemző felületein) használják az adatvizualizáció eszközeit.

Az innovatív üzleti modellek Magyarországon egyelőre abban merülnek ki, hogy egyre gyakoribbak a média közösségi finanszírozására tett kísérletek. A kollaboratív újságírásra sem sok példát lehet találni. A tanulmány a Direkt36 tényfeltáró portált nevezi meg, amely olyan kutatásokat végez, amelyekre más szerkesztőségekben nincs erőforrás, majd az elkészült anyagokat a partnermédiumok, az RTL Híradó és a 444.hu is közlik. Nemzetközi tényfeltáró együttműködésbe is kapcsolódtak be a közelmúltban magyar újságírók, a Direkt36 volt a magyar partner a Panama-és a Paradise-aktákat vizsgáló együttműködésben, és a portál alapítója, Pethő András a LuxLeaks projektben is részt vett.

Változó felsőoktatási kínálat, sok hátráltató tényező

A kutatásban vizsgált magyar egyetemek különböző módon és mértékben, de reagálnak az új kihívásokra. Minden intézmény indít valamilyen online újságírás vagy multimédiás újságírás kurzust, és igyekszik gyakorlati tudást is átadni a hallgatóknak. A vizsgált állami egyetemeknek és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) biztosított médialabort, ám az eszközkészlet hiányos, például nem tartalmaz laptopot és kamerát. Három egyetem oktatója említette, hogy az intézménynek nincs elég anyagi forrása technikai eszközök beszerzésére.

Adatújságírást csak két vizsgált intézményben tanítanak külön kurzuson, a Metropolitan Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A korszerű gyakorlati tudással rendelkező oktatók hiányát jól mutatja, hogy mindkét helyen ugyanaz az újságíró oktatja a tantárgyat, és hogy a Szegedi Tudományegyetemen, bár igény volna rá, oktató hiányában nem tudnak ilyen kurzust indítani.

A kollaboratív újságírás sehol nem külön tantárgy, bár a Szegedi Tudományegyetemen tervben van egy kurzus indítása. Az együttműködés úgy jelenik meg a tantervekben, hogy a hallgatóknak közösen – van, ahol más karok hallgatóival együttműködve – kell valamilyen, többnyire multimédiás projektet létrehozni.

A  vizsgált állami egyetemeknek és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) biztosított médialabort, ám az eszközkészlet hiányos, például nem tartalmaz laptopot és kamerát. Három egyetem oktatója említette, hogy az intézménynek nincs elég anyagi forrása technikai eszközök beszerzésére.

Az új üzleti modellek sehol nincsenek az oktatás fókuszában, bár valamilyen formában mindenütt tanítanak médiagazdaságtant, a Metropolitan Egyetem és az ELTE pedig személyes márkaépítést is tanít a hallgatóknak. Utóbbi egyetemen a közösségi média-sztárok üzleti modelljeit is elemzik egy kurzuson. A többi egyetemen a marketing témája nem az újságírás, hanem a PR-kurzusokon kerül elő.

A legtöbb egyetemen a klasszikus médiaetika kurzusokat igazították a digitalizált világ változó követelményeihez, ugyanakkor a megkérdezett újságírók szerint a gyakorlatban továbbra is számos tisztázatlan terület maradt. Fontos etikai probléma például, hogy Magyarországon – ahol az a trend, hogy a források csak névtelenül adnak információt az újságíróknak – hogyan kellene kezelni a névtelen forrásokat. Probléma még többek között a független források hiánya, az, hogy a médiumok sok esetben másolják más médiumok tartalmait, valamint a jelöletlen reklámok közzététele, az egyre inkább visszaszoruló fact checking és a hír és vélemény közötti határok elmosódása.

A hazai médiapiac és újságíróképzés is lemaradásban van

A magyar médiapiacon a legkorszerűbb tudással felvértezett jövendő újságíróknak sem lenne könnyű dolga: a tanulmány szerint maga a magyar média sem tart lépést a nemzetközi trendekkel – a szerkesztőségek többnyire emberi erőforrás hiánnyal küszködnek, így például azt a munkát, amit nyugat-európai médiumoknál egy adatújságíró csapat végez el, azt Magyarországon egyedül kell elvégeznie az újságírónak az adatok összegyűjtésétől egészen a vizuális megjelenítésig.

A legtöbb interjúpartner egyetértett abban, hogy a jelenlegi körülmények – elsősorban a politikai helyzet – nem segítik az újságíróképzést Magyarországon, és a végzett hallgatóknak a legtöbb esetben politikai oldalt kell választani, amikor elhelyezkednek egy médiavállalkozásnál.

A tanulmány végső megállapítása, hogy a magyar újságíróképzés összességében le van maradva a német, a portugál, de a román újságíróképzéstől is. Forráshiánnyal – például azzal, hogy nem áll rendelkezésre a technológia és az emberi erőforrás az adatújságírás oktatásához – nem csak Magyarországon kell szembenézni. De Magyarország az egyetlen a vizsgált országok között, ahol az újságírás nem önálló diszciplína.

Az egyetemeken a kommunikáció-és médiatudomány képzésen belül kell megoldani az újságírók képzését, ami azt jelenti, hogy nincs elegendő tér és anyagi forrás a szükséges újságírói képességek oktatására, hiszen az újságírás mellett sok minden mást is kell oktatni.

Emellett Romániában és Magyarországon politikai és gazdasági nyomás is sújtja az ágazatot, ami szintén oka lehet annak, hogy a Németországban tapasztalható innováció a magyar oktatásban és a szerkesztőségekben kevésbé tapasztalható. Az újításokat az oktatásban vagy a szerkesztőségekben országtól függetlenül megnehezítheti az is, ha a vezetők vagy a munkatársak úgy gondolják, nincs szükség változásra.

A teljes kutatási beszámoló ide kattintva érhető el.
Kiemelt fotó: Judith Wiesrecker
Beágyazott fotó: Marvin Meyer / Unsplash

A szakmai csapatot újságírást és médiát oktató személyek alkották a Pécsi Tudományegyetemről, az Erich Brost Intézet a Nemzetközi Újságírásért nevű szervezettől (Németország), az ISCTE- Lisszaboni Egyetemi Intézettől (Portugália), valamint a Bukaresti Egyetemről (Románia), mely intézmények egyaránt az EJO-hálózat tagjai. A kutatási beszámoló a „New Skills for the Next Generation of Journalists” (NEWSREEL) c. Erasmus+ projekt első fázisának eredményeit tartalmazza. A hároméves projekt a „Felsőoktatási stratégiai partnerségek” cselekvési típusba tartozik, és 2020 augusztusáig tart. A bemutatott kutatási eredményeket alapul véve a partnerintézmények e-learning tananyagokat fejlesztenek a négy kiemelt területhez. Ezek egy-egy későbbi kurzus alapjául szolgálnak, melyeket kísérleti oktatási tevékenységek keretében mutatnak be. A projekt keretében létrehozott valamennyi angol nyelvű oktatási anyag ingyenesen hozzáférhető válik a projekt hivatalos honlapján: http://newsreel.pte.hu/.

Print Friendly, PDF & Email

Címkék:, , , , , , , , , ,

Send this to a friend