A Le Temps, egy francia nyelvű tunéziai napilap 2011. október 23-i kiadása, a tunéziai forradalmat követő első demokratikus választás napja

A 2011-es arab tavasz tiltakozási hulláma után, amely véget vetett Tunézia autoriter rezsimjének, az ország médiájának megújítása prioritássá vált a Nyugat számára. Európai kormányok és nemzetközi szervezetek képviselői igyekeztek az országba a sajtó megerősítésének céljával. Egy legújabb kutatás megkérdőjelezi a 6 év során, a látszólag jó szándékú programok mögött meghúzódó motivációkat, akárcsak azok relevanciáját.

Egy friss tanulmányban Oliver Koch, az isztambuli Galatasaray Egyetemről felfedte, hogy a nemzetközi szervezetek beavatkozása – mint például a Canal France International, a BBC Media Action és a Deutsche Welle Akademie – legalább részben politikai érdekeltségűnek mondható. Az európai országok lehetőséget kaptak arra, hogy “megsokszorozzák kapcsolataikat a potenciálisan befolyásolható műsorszolgáltatókkal” Tunéziában, ám az erőfeszítéseik legalább annyira szóltak a “soft power” gyakorlásáról, mint amennyire az újságírói szerepvállalás megerősítéséről.

Nem meglepő, hogy ezek a külföldi médiakezdeményezések bőkezű költségvetéssel rendelkeztek. 2011 után példátlan mértékű összegeket fordítottak Tunézia médiaszektorának megreformálására és fejlesztésére. Alexander Delvaux, a tunéziai CAPJC által a külföldi médiatámogatás koordinálására szervezett egyik csoport alapítója, 13 és 15 millió euró/év közöttire becsülte a Tunéziának adott támogatást. Összehasonlításképpen, mindössze 4 és 5 millió közötti euró jutott az összes többi országnak a közel-keleti és észak-afrikai (együttes rövidítéssel MENA) régióból. Az Európai Unió egymaga megduplázta a kiadásait, 10 millió eurót adva 2015-ben a Tunéziai Médiatámogatási Programnak. A programot 2004-ben EU támogatással hozták létre az újságírók képzésének elősegítése céljából.

A nemzetközi erőfeszítések nem álltak meg az újságírók képzésénél

2011 után számos más nemzetközi szervezet nyitott aktív képviseletet Tunéziában, akik mindannyian elkötelezettek voltak az újságírás jogi, szakmai és etikai normáinak kialakításában.

Az UNESCO és az Európa Tanács mellett nemzetközi civil szervezetek, többek között a brit Article 19 és a francia RSF (Riporterek Határok Nélkül) szintén létrehoztak regionális irodákat. Más, a média fejlesztésére és az újságírás kapacitásainak bővítésére szakosodott szervezetek rövidesen követték példájukat, és támogatni kezdték a legtöbb tunéziai képzési programot. A teljesség igénye nélkül: a dán IMS, a holland Free Press Unlimited, a svájci Hirondelle, a BBC Media Action vagy a francia CFI.

Mégis, miért voltak hajlandók európai finanszírozók és szervezetek ekkora pénzösszegeket áldozni a forradalom után? Koch szerint magának a tunéziai médiának a szükségletei – a technikai és pénzügyi támogatás tekintetében – nem mindig számítottak prioritásnak. Helyette a cél sokkal inkább az volt, hogy megreformálják a tunéziai média szabályozását és újságírói gyakorlatait. A tunéziai forradalmat megelőző rezsim, Zine El Abidine Ben Ali rendszere nem tűrte a szabad médiát, a rendszer bukása után a média demokratizálása elsődleges feladat lett. Ez hasonló volt ahhoz a célkitűzéshez, amit a nyugati hatalmak a kelet-európai médiarendszerekkel kapcsolatban is meghatároztak a berlini fal 1989-es leomlása után.

Az európai segély negatív hatásai

Ugyanakkor a nemzetközi támogatási programok nem kívánt hatásai egyre nyilvánvalóbbá váltak. Először is, Tunézia korlátozott médiapiaca hamar elérte a telítettség szintjét, mivel ez a piac kevesebb, mint 1500 újságírót és korlátozott számú médiavállalatot foglal magában. Ezen kívül sok tunéziai médiamenedzser, különösen a magánszektorban úgy vélte, hogy a kínált képzési programok erőszakosan hatoltak be a világukba. Ennek eredményeképpen sokan közülük megnehezítették a munkatársaik részvételét e programokban.

Számos bizonyíték azt is sugallja, hogy a támogatási és képzési programok többnyire hatástalanok voltak. Oliver Koch úgy találta, a résztvevő tunéziai újságírók több, mint a fele azt érezte, hogy a programoknak nem sikerült a tunéziai újságírás realitásaival foglalkoznia. Ez megegyezik a külföldi oktatók nagy része által vallott véleménnyel, akik beismerték, hogy keveset tudtak az ottani helyzetről.

Koch tanulmánya – amely a 2014 és 2015 között Tunéziában dolgozó újságírókkal és újságírást oktatókkal készült interjúkon és kérdőíveken alapul – arra az eredményre jutott, hogy “a résztvevők 54,3 százaléka úgy érezte, a biztosított tartalom nem alkalmazkodott a nemzeti kontextushoz.” Ezt maguk a trénerek is megerősítették: 83,3 százalékuk beismerte, hogy semmit, vagy csak nagyon keveset tudott a tunéziai újságírás valóságáról.

Állami támogatás nélkül Tunézia médiája az irreleváns külföldi segélyektől függene

Súlyosbíthatja az ország külföldi segélyekre való támaszkodását az a tényező, hogy a demokráciába való jelenlegi átmenet periódusban hiányzik a média szabályozásáért felelős állami struktúra.

A National Forum for Reform of Information and Communication (a Nemzeti Fórum az Információs és Kommunikációs Reformokért), röviden INRIC, 2011 márciusában alakult és magától oszlott fel 2012 júliusában. Eltekintve az audiovizuális médiát szabályozó független hatóságtól (High Independent Authority of the Audiovisual Commission, HAICA) amelynek fő feladata a műsorszolgáltató szektor szabályozása, nincs olyan kormányzati szerv, amely a médiaszektor felügyeletéért felelne. Ez a médiaszektor jogszabályainak előkészítésére is igaz.

Érdemes ezen a ponton megjegyezni, hogy bár néhány szervezet nem tudott valódi támogatást biztosítani Tunézia médiájának, nem minden erőfeszítés volt hiábavaló. Például az Európa Tanács, az Article 19 és a BBC Media Action értékes szakértelmet biztosítottak az új jogi keretek megteremtéséhez, csakúgy, mint a HAICA, vagyis a műsorszolgáltató média szabályozó testületének munkájához.

Példaként megemlíthető az Article 19 azon kezdeményezése, amelynek keretében egy sor konzultációt szerveztek arról a törvénytervezetről, amely felváltja a 2011-es sajtókódexet. Ezen kívül a BBC Media Action és az Európa Tanács a HAICA-nak segítettek az audiovizuális médiáról szóló törvénytervezet előkészítésében.

Ugyanakkor a hazai közfinanszírozás hiánya jelenleg a külföldi együttműködést hagyja az egyetlen opciónak. A médiarendszer reformjának állami támogatása nélkül Tunézia még hosszú ideig függeni fog attól a szakértelmet biztosító európai segélytől, amely sok kedvezményezett véleménye szerint alkalmatlan, és figyelmen kívül hagyja a tunéziai sajátosságokat.

A cikk eredetije az EJO angol változatán jelent meg.

Fordította: Torbó Annamária

A cikkben kifejtett nézetek nem feltétlenül képviselik az EJO álláspontját.

A témához kapcsolódóan érdekes lehet még: Az arab tavasz után: Két (különböző) sajtótanács (angol nyelven)

Az Arab Journalism Observatory arab és francia nyelven érhető el.

A kép forrása: Stefan de Vries, Flickr, CC licence