Volt egyszer egy Index

2020.09.03 • Legfrissebb, Média és politika • Szerző:

Az Index függetlenségi barométerét 2020. június 21-én állította át “veszélyben” állapotra a szerkesztőség.

 

Az Index.hu a magyarországi független média egyik utolsó bástyáját jelentette. Miután elbocsátották a főszerkesztőt, tiltakozásul gyakorlatilag az egész szerkesztőség felmondott. Ezzel az Index abban a formában, ahogy eddig működött, biztosan megszűnt, komoly űrt hagyva maga után a független tájékoztatásban.

A siker titka

Az Index.hu a magyar internet és a magyar nyilvánosság meghatározó szereplője lényegében már az 1990-es évek közepe óta. A hírportál elődje 1995-ben jött létre Internetto néven, az Index.hu nevet 1999 óta viseli. A magyar internet fejlődésének sajátossága, hogy az első, máig a legnagyobb látogatottságú hírportálokat nem a nagy kiadóvállalatok hozták létre. Ennek következtében az Index.hu és az Origo.hu már a 2000-es évek elején komoly versenytársai lettek a napilapoknak. 2010 után – jelentős részben a Fidesz-kormány médiapolitikájának eredményeként – a napilapok Magyarországon teljesen elvesztették a jelentőségüket, a napi tájékozódás meghatározó forrásai a televíziós híradó mellett a hírportálok lettek.

Az Index.hu nem pusztán hírportál, hanem egyfelől egy olyan “hírgyár”, ami gyorsan és átfogóan tudósít az aktuális eseményekről – ide kattint a felhasználók jelentős része, ha a “hírekre” kíváncsi. Másfelől színes kombinációja a különböző témaköröknek és megközelítésmódoknak, a bulvár témáktól a tényfeltáró riportokig, a gasztroblogoktól a pénzügyi elemzésekig, a videós tartalmaktól az infografikákig. Ez a színes tartalomválaszték a politika iránt kevésbé érdeklődő közönség számára is vonzóvá tette a portált. Az Index mindezek miatt a politikai táborokon átnyúló hírszolgáltatást tudott nyújtani.

A Reuters Institute által készített Digital News Report szerint 2020-ban az Index.hu volt a legnépszerűbb hírportál. A médiafogyasztók 24 százaléka legalább hetente három napon, 44 százalékuk legalább hetente egyszer kattint a portál híreire. A Mérték Médiaelemző Műhely 2018-as felmérése alapján az olvasók a hírportálok között az Indexet találták a leghitelesebbnek.

Bonyolult tulajdonosi háttér

Az Index története már a 2000-es évek közepe óta összekapcsolódott a Fideszhez közel álló üzletemberekkel. 2006-ban a tulajdonosok között megjelent Spéder Zoltán, aki 2010 után a Fidesz-kormány számára fontos bankpiaci átalakítások meghatározó szereplője volt. Spéder tulajdonosként egyre erőteljesebb nyomást gyakorolt az Index-re, ahonnan emiatt 2009-től az akkori vezérigazgató távozott, majd 2011-ben a szerkesztőség meghatározó tagjai, köztük Uj Péter főszerkesztő mondtak fel. Szomorú fordulat a történetben, hogy a 2009-ben elsőként távozó vezérigazgató az a Vaszily Miklós volt, akinek a feltűnése 2020-ban a hírportál felszámolásához vezetett.

Spéder 2016-ban – nyilvánosan nem tisztázott okokból – elvesztette a gazdasági érdekeltségeit, meg kellett válnia az Indextől is. 2017-ben kiderült, hogy a hírportálra Simicska Lajosnak, a Fidesz korábbi legfontosabb gazdasági háttérszereplőjének opciós joga van. Simicska 2015-ig a Fideszhez közeli médiumok többségét is birtokolta. 2015-ben Orbán Viktor és Simicska között éles konfliktus alakult ki, ezután a Simicska-médiumok meglehetősen kritikusan számoltak be a Fidesz és a kormány tevékenységéről. Simicska nem akarta, hogy az Index amiatt legyen támadható, hogy az is csak egy a sok Simicska-médium közül. Eerdzért egy bonyolult tulajdoni szerkezetben az Index.hu Zrt. tulajdonosi jogait egy alapítványra ruházta (Magyar Fejlődésért Alapítvány), az alapítvány élére pedig a hírportál korábbi ügyvédjét, Bodolai Lászlót nevezte ki. Az alapítványt az NP Nanga Parbat 17 Tanácsadó Részvénytársaság alapította, amelynek tulajdonosa Bodolai László volt. Mint később kiderült, a Magyar Fejlődésért Alapítvány jelentős összeggel, az Index.hu Zrt könyvelési értékével megegyező összeggel tartozott a Nanga Parbatnak, azaz az alapítvány nem ingyen kapta meg a portált üzemeltető céget.

Szorul a hurok

Az Index gazdasági helyzetét jelentősen befolyásolta, hogy a reklámfelületei értékesítését egy tőle független cég, a CEMP-X végezte kizárólagos joggal. 2017-ben a CEMP-X Spéder Zoltán tulajdonában maradt. Ez a cég a reklámértékesítésen túl az Index számos népszerű tartalmi elemét is biztosítja, a blog.hu blogmotortól a Dívány, Totalcar, Port.hu aloldalakon keresztül az Indavideo videómegosztó szolgáltatásig.

2018 szeptemberében a bonyolult céghálóban jelentős változások történtek. A Nanga Parbat és a CEMP-X két új tulajdonoshoz került. A még Spéder Zoltán tulajdonában lévő CEMP-X felvásárolta Nanga Parbatot. Ezt követően Ziegler Gábor, a CEMP korábbi értékesítési igazgatója és Oltyán József, a kisebbik kormánypárt egyik megyei szervezetének vezetője 50-50 százalékos tulajdoni hányadot szerzett a cégcsoportban, amely jelenleg Indamedia néven működik. Így nemcsak az Index bevételeit és egyes tartalmait biztosító vállalkozás került kormányközeli kezekbe, hanem a Magyar Fejlesztésért Alapítvány is, amelynek vezetéséről a Nanga Parbaton keresztül az új tulajdonosok dönthetnek. Ettől a pillanattól kezdve az Index sorsa meglehetősen bizonytalan volt.

A vég kezdete

A hírportál mindezek ellenére továbbra is a minőségi tájékoztatás egyik fő fóruma maradt. A következő fordulat 2020 márciusában, már a COVID-karantén idején történt. Oltyán József eladta a tulajdonát annak a Vaszily Miklósnak, aki aktív szerepet vállalt a Fideszhez közeli médiabirodalom kiépítésében. Részt vett az Origo.hu hírportál kormánypárti irányváltásában, vezette az állami médiát, vezérigazgatója a Fidesz-közeli kereskedelmi televíziónak, a TV2-nek, vezette a radikálisan jobboldali Echo TV-t.

Az Indamedia tulajdonosai tanácsadókat szerződtettek az adóssággal küzdő, a torz magyar médiapiacon 2014 óta a bevételei felét elvesztő, a karanténban gazdaságilag tovább gyengülő hírportálhoz. A két, jelentős médiapiaci tapasztalatokkal rendelkező tanácsadó, Gerényi Gábor és Erdélyi Zsolt olyan javaslattal álltak elő, hogy az Index.hu maradjon egy egyszerű gyűjtőoldal, a különböző rovatokat pedig önálló cégekbe szervezzék ki. Ezek a változások vezettek oda, hogy a szerkesztőség bejelentette, az Index.hu függetlensége veszélyben van. Ez a főszerkesztő, Dull Szabolcs és a Magyar Fejlődésért Alapítványt vezető Bodolai László között konfliktushoz vezetett. Dull Szabolcsot először az Index igazgatóságából, majd a főszerkesztői pozícióból is elmozdította Bodolai. A főszerkesztő július 22-i kirúgása után két nappal már a szerkesztőség 70 munkatársa mondott fel. Júniusban két vezérigazgató is lemondott egy héten belül az Index.hu éléről. A hírportál helyzete kívülről nagyon bizonytalannak látszott.

Találgatások

Természetesen kívülről lehetetlen megítélni, hogy pontosan mi történt az Index utolsó heteiben, napjaiban. Bodolai László éveken keresztül sikeresen állt ellen a politikai nyomásnak, biztosította a hírportál független működésének feltételeit. Valószínűleg őt is meglepte a szerkesztőség heves tiltakozása az átalakítási tervekkel szemben. Ugyanakkor feltehetően bízott (sőt bízik) abban is, hogy Vaszily Miklóssal fennálló személyes kapcsolata erősebb, mint Vaszily politikai lojalitása. Az újságíróknak elvileg lett volna más választásuk, folytathatták volna a munkát mindaddig, amíg a munkájukban nem érzik a politikai nyomást. De valójában Vaszily megjelenése, a portál átszervezésének terve és Dull Szabolcs kirúgása nem hagyott mozgásteret számukra. Azt tették, amit egyetlen tisztességes megoldásként tehettek, ezzel komoly személyes és egzisztenciális kockázatot vállalva.

Mivel Dull Szabolcsot éppen az Európai Unió következő hétéves költségvetésének elfogadását követő napon rúgták ki, felmerült az az értelmezés, hogy a kormány kihasználta a jogállami követelményekről kötött gyenge európai alkut arra, hogy azonnal folytassa a jogállami garanciák szűkítését. Azonban eddig a Fidesz médiapolitikájának fontos eleme volt, hogy a média helyzetét kifogásoló kritikákkal szemben hivatkozhattak arra, hogy a legnagyobb kereskedelmi televízió, az RTL Klub, és a legnagyobb hírportál, az Index.hu erősen kormánykritikus. Ez az állítás önmagában is vitatható, hiszen a tisztességes tájékoztatás minden kormánnyal szemben kritikus. Ugyanakkor az Index átalakításával a politikai tájékozódás egyik legfontosabb fóruma veszett el. Ez újabb európai vitákhoz vezethet. A Fidesz érdeke inkább egy csendes és lassú átalakulás lett volna. Az Indexről fokozatosan tűntek volna el témák és szereplők. Az újságírók éppen azért mondtak fel, mert felismerték, hogy ebben a folyamatban egyre nehezebb lesz ellenállni a nyomásnak.

Hogyan tovább?

Az újságírók távozása után az Index látogatottsága gyorsan csökkent. Most zajlik az új szerkesztőség toborzása. Egyelőre nem látszik, hogy a portál tartalma milyen irányba mozdul, de főszerkesztő-helyettesként helyet kap az új stábban az Orbán Viktor személyes honlapjának és több Fidesz-közeli médiumnak a korábbi szerkesztője, Balogh Ákos Gergely. Az új főszerkesztő Szombathy Pál újságíró, aki igazgatósági tagként részese volt az Index felbomlásának.

Az Index távozó csapata Facebook-oldalán jelentette be, hogy hamarosan új formában folytatják munkájukat.

A távozó újságírók jövőjéről egyelőre nincs nyilvános információ. Az általuk létrehozott Facebook-oldalon annyi látszik, hogy készülnek valamilyen felületen visszatérni. Hogy ez önálló híroldal lesz-e, vagy egy létező hírportálon belül kapnak helyet, még nem tudható. Az azonban biztos, hogy ekkora szerkesztőség hosszú távú fenntartása nagyon komoly költség. Pusztán adományokból ez biztosan nem megoldható. A torz magyar reklámpiac sem kínál jó megoldást, és az sem látszik, hogy egy tőkeerős befektető felvállalná az új híroldal működtetését.

Eközben a Fidesz-közeli média folyamatosan támadja a fennmaradt független hírportálokat. A jelenleg legolvasottabb 24.hu tulajdonosa, Varga Zoltán hónapok óta lejárató kampányok áldozata. Az elmúlt hetekben a másik nagy hírportál, a hvg.hu tulajdonosa is célponttá vált a Fidesz-közeli híradásokban. A szintén népszerű és független 444.hu viszont hangvételével más közönséget ér el, mint az Index.

Az Index.hu tehát abban a formában, ahogy eddig működött, biztosan megszűnt, hiába él tovább a név. Ezzel komoly vákuum keletkezett a független tájékoztatásban, és a Fidesz-média igyekszik nehéz helyzetbe hozni a kialakult űr betöltésére alkalmas szereplőket. Az újságírók egyéni sorsa és a magyar nyilvánosság jövője egyaránt kérdéses.

Frissítés: Szeptember 4-én az Indextől távozó újságírók Facebook-oldalukon jelentették be új hírportáljuk, a Telex indulását. Támogatói felhívásuk szerint a Telex “valóban független, sokoldalú, érdekes, szórakoztató és pártatlan” újság lesz.

Kiemelt kép: Index.hu
Második kép: Távozó Indexesek Facebook-oldal
A cikk az EJO-n elérhető még angolul és németül.

Ha tetszett a cikk, ezt is figyelmébe ajánljuk: A koronavírus hatása a magyar sajtószabadságra

Print Friendly, PDF & Email

Címkék:, , , , , , , , , , , ,

Send this to a friend