Budapesten járt Tina Rosenberg Pulitzer-díjas újságíró, a New York Times Fixes rovatának vezetője. Rosenberg a Transitions Online, a Mérték Médiaelemző Műhely és az Ashoka közös projektje kapcsán látogatott el a magyar fővárosba. Katus Eszter interjúja.

A megoldásközpontú újságírást népszerűsítő program célja, hogy a magyar szerkesztőségek, újságírók és az újságírónak készülő egyetemi hallgatók megismerkedhessenek egy – a világ más országaiban már népszerű – műfajjal. A megoldásközpontú újságírás (ahogy a neve is sugallja) nem a problémákra, hanem azok megoldására koncentrál. Olyan modelleket mutat be, amelyek valahol már működtek, és amelyek segítségével talán máshol is megoldhatók lennének egyes társadalmi problémák. Nem „jó hírek” készítéséről van szó tehát, hanem oknyomozó munkáról, amely részletekbe menően mutatja be a teljes történetet. Mindazt, ami változást hozhat a közbeszédbe, és hatással lehet a szakpolitikára is.

Tina Rosenberg – a Solutions Journalism Network egyik alapítójaként – szeptember 28-án arról beszélt a Független Médiaközpont termében megjelent újságíróknak, hogyan alkalmazhatják ezt a fajta hozzáállást és módszert a munkájuk során. Az előadás után készítettünk egy rövid interjút az újságíróval, hogy azok is kaphassanak egy kis betekintést a megoldásközpontú újságírás világába, akik nem tudtak részt venni az eseményen, de érdeklődnek a téma iránt.

Tudatos döntés volt, hogy megoldásközpontú cikkeket írjon, vagy a véletlen hozta így?

Tina Rosenberg: Nos, volt egy bonyolult történet, amivel sok gondom akadt, és amit a hagyományos újságírói módszerekkel nem tudtam feldolgozni. Ezért úgy döntöttem, hogy kifordítom az egészet, és megírom ugyanazt a történetet, de egy olyan példa segítségével, ami sikeresnek bizonyult. Bevált! Ezután minden történetet így közelítettem meg.

Vannak ennek a műfajnak is nehézségei? Ha igen, mik azok?

TR: A megoldásközpontú újságírás legnagyobb nehézségei ugyanazok, mint a hagyományos újságírásé manapság: a szakma haldoklik, a gazdasági környezet megváltozott, a hirdetési bevételek csökkennek. Olyan szerkesztőségekkel dolgozunk, ahol egyre kevesebb embernek kell egyre több dolgot megoldania, emiatt úgy érzik, nincs elég idejük olyan történeteket megírni, amelyek több munkát igényelnek, mint ami a mindennapi rutinba belefér. A gond tehát ugyanaz: az erőforráshiány.

Ezzel szemben mik a szépségei?

TR: Ahogy említettem, a hirdetési bevételek folyamatosan csökkennek, ezért számos szerkesztőség egyéb bevételi forrásokat keres, így például állandó támogatókat próbál bevonni. A megoldásközpontú cikkek előnye, hogy ezek azok, amelyek igazán vonzzák az embereket, ezek inspirálják őket arra, hogy elköteleződjenek egy sajtóorgánum mellett. Ahol csak a kattintások számítanak, ott hosszú távon nem foglalkoznak az olvasókkal, mert nincs rá szükség, akik viszont állandó olvasókat és támogatókat szeretnének, azoknak törődniük kell velük. De ez csak az egyik része. A másik, ami ennél is sokkal szebb és fontosabb, hogy a megoldásközpontú újságírás segít az embereknek megélni az állampolgári mivoltukat. A médiából megtanultuk, hogy soha semmi nem működik, hiszen folyamatosan ezt ismételgetik mindenhol. Megtanultuk, hogy tehetetlenek vagyunk a problémákkal szemben. Úgy érezzük, nincs is értelme tenni semmit, hiszen úgysem lesz hatása. Ha azonban megjelennek cikkek, amelyek rámutatnak arra, hogy vannak emberek, akik válaszokat keresnek és találnak a problémákra, és vannak modellek, amelyek beváltak, akkor ezek inspirálják az olvasókat arra, hogy aktívabbak legyenek és merjenek cselekedni.

Sok – a társadalmat érintő – témát viszont nehéz feldolgozni, ha az állam, a kormány akadályokat gördít elénk, például nem adja ki a szükséges adatokat.

TR: Igen, ez mindig és mindenhol problémát jelent, akármilyen típusú újságírásról beszélünk. Van ugyan az információszabadságról szóló törvény, amit vagy figyelmen kívül hagynak vagy szelektíven alkalmaznak, de ez mindenhol így van. Valójában azonban a megoldásközpontú újságírás esetén egy fokkal könnyebb dolgunk van, hiszen mi nem ütünk rajta senkin, és nem nyomjuk senki arcába a mikrofont, zavarba hozva ezzel. Ez a műfaj sokkal komolyabb ennél, és sokszor olyan anyagokat produkál, amelyeket várakozás előz meg. Emiatt talán az érintettek engedékenyebbek, segítőkészebbek velünk szemben.

De működhet ez az egész Magyarországon is? Nálunk az emberek legendásan negatívak tudnak lenni. Jelenthet ez problémát?

TR: Ha ez így van, akkor itt még nagyobb szükség van a megoldásközpontú történetekre. Ha már alapvetően ilyen az emberek gondolkodásmódja, és minden egyes nap ezt a negativitást hallják a médiából is, akkor pont jó lesz megtörni ezt a rutint, és még fontosabb lesz megmutatni, hogy vannak dolgok, amik működnek.

De hogyan lehet meggyőzni a szerkesztőket, a tulajdonosokat arról, hogy érdemes időt és energiát fektetni ezekbe az anyagokba? Miért éri meg nekik?

TR: Mert a megoldások nélkül nem lehet bemutatni a teljes történetet. Nem lehet nap nap után a problémákat sorolni, kétségbe ejteni és passzivitására kárhoztatni az olvasókat, aztán pedig magukra hagyni őket. Az újságírók ennél többel tartoznak az embereknek. A megoldásközpontú újságírás egy jó módszer arra, hogy az újságírói keretek között segítsenek, mutassanak utat anélkül, hogy reklámoznának valamit vagy korteskednének mellette. Az olvasók pedig sóvárognak ez után. A fő ok, amiért az emberek már nem olvasnak híreket, az éppen a levertség, a tehetetlenség. Ha viszont úgy látják, hogy vannak lehetőségeik, akkor újra a hírek felé fordulnak.

Hogy a megoldásközpontú történeteknek erejük és hatásuk van, az mostanra bebizonyosodott. De ki tudja jól megírni ezeket?

TR: Nos, a mai világban már bárkit lehet újságírónak nevezni. Ha valaki a konyhájából blogol, az is újságíró – és tényleg az. De ezekhez az anyagokhoz rendelkezni kell alapvető újságírói tudással, gyakorlattal – ez nem a kezdők műfaja. De természetesen akármelyik újságíró írhat ilyet.

Mit lehetne tanácsolni azoknak, akik a megoldásközpontú újságírással akarnak foglalkozni?

TR: Azt tudom javasolni, hogy beszéljenek a szerkesztőikkel. Mert azt, hogy egy riporter mit csinál, min dolgozik, a végén úgyis ők határozzák meg. Ha őket meg tudják győzni, hogy ezek a történetek miért hasznosak, hogyan hatnak az olvasókra és hogyan hozhatnak több pénzt, akkor nagyobb az esély rá, hogy engedik nekik ezt a fajta munkát.

Egy kicsit más témára terelve a szót: milyen érzés volt, mivel járt elnyerni a Pulitzer-díjat?

TR: Fantasztikus volt, bár már 25 éve történt. Ez minden újságíró álma! A legfontosabb következmény talán, hogy ezáltal szabadságot nyertem: több időm lett azokkal a dolgokkal foglalkozni, amelyek fontosak nekem.

Milyen tulajdonságok, milyen tudás kell ahhoz, hogy valaki díjnyertes újságíró legyen?

TR: Erre a kérdésre nem igazán tudok válaszolni. Rengeteg fantasztikus újságíró van, aki nem nyert Pulitzer-díjat. Nem tudok olyat mondani, amit az egyik megtett volna, a másik pedig nem, és ezen múlt volna. Az biztos, hogy jó újságírónak kell lenni hozzá. Ez sem garantálja ugyan a díjat, de mindenképp elengedhetetlen.

És milyen a jó újságíró?

TR: A jó újságíró olyan témákat választ, amelyek érdeklik az olvasókat vagy érdekeltté tudja őket tenni. Fontos, hogy a történeteket több szempontból mutassa be, legyen tárgyilagos és valósághű, beszéljen mindenkivel, akivel csak lehet. Ezután pedig írja meg úgy a cikket, hogy igaz legyen és érhető, és olyan dolgokra, ötletekre világítson rá, amelyekre az emberek nem gondoltak korábban.

Az interjú videó formátumban és eredeti nyelven elérhető a Mérték Médiaelemző Műhely youtubecsatornáján. Ha nem szeretnél lemaradni a Mérték eseményeiről, keresd fel honlapjukat  vagy kövesd őket Facebookon. Amennyiben a megoldásközpontú újságírás műfajának magyarországi útját is szeretnéd végig kísérni, látogass el a SoJo Hungary Facebook oldalára.

A cikk a Mértékblogon jelent meg.

Képek forrása: Mértékblog