A hírlapi rajz több évszázados hagyományából is táplálkozva, de főként az önéletrajzoló graphic novel műfaji jellegzetességeiből merítve, az újságírói gyakorlat és a képregényrajzolás találkozásából jött létre a képregényriport, amely mind az észak-amerikai comicsban, mind a francia-belga(-svájci) bande dessinée-ben elterjedt az ezredforduló óta. Háromrészes cikksorozatunk a képregényriport (transz)médiaműfaját és a jelenségkör némely határterületét mutatja be. A harmadik részben az „expat-képregények” műfaját járjuk körül.

Guy Delisle munkái

A riporter otthonától távoli országok, nyelvek, kultúrák tapasztalatait feldolgozó képregényriportokkal rokon a tematikája alapján „expat-regénynek” nevezhető műfaj, amely jelentős részben a kanadai, quebeci születésű, de francia kiadóknál publikáló Guy Delisle munkássága nyomán látszik körvonalazódni. Ezeknek a grafikus regényeknek az elbeszélője a sajátjától idegen országba, nyelvi-kulturális környezetbe kerül. Az ezredfordulótól megjelenő Delisle-regények esetében vagy az elbeszélő-főszereplő animációs filmkészítői munkája vagy a házastársa, Nadège kiküldetése miatt, aki az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi segélyszervezetnél dolgozik. Az első csoportba tartoznak az észak-koreai és a kínai, a másodikba a burmai és az izraeli/palesztinai „expat-tapasztalatokat”, mindennapi életet, a helyiekkel és a többi expattal való kapcsolatot bemutató regények.

Delisle regényei olyan önéletrajzolások, amelyek egyáltalán nem mentesek politikai, geopolitikai témáktól. Viszont az olyan, nemzetközi újságírásban is gyakran felbukkanó témák, mint az észak-koreai propaganda vagy az izraeli fal a képregényes elbeszélő szubjektív nézőpontjából és többnyire a mindennapi élet gyakorlatainak távlatában jelennek meg. A jeruzsálemi regénynek van egy képregényriport-betéte is, ám ennek elbeszélői kerete inkább e műfajtól való távolságtartást érzékeltet, tehát azt, hogy ezen a kísérleten kívül viszont nem képregényriportot olvasunk, tehát nem célszerű a riporttal, vagy általában az újságírással és a képregényes elbeszéléssel szemben támasztható követelményekkel közelíteni e rajzolt regényhez. A képregényriport alapító atyájának tartott Joe Sacco-tól eltérően Guy Delisle nem professzionális újságíró.

Ahogyan a Delisle-regényekről szóló alapos elemzésében az utazási irodalom szakértője, Jelena Bulić hívja fel rá a figyelmet, nem újságírói riportkönyvek („reportages”) ezek a regények a Joe Sacco-i értelemben, hanem inkább olyan beszámolók („reports”), amelyek az utazási irodalom és az utazási témájú médiaelbeszélések kanonikus hagyományaitól eltérően tesznek kísérletet a mindennapi élet tapasztalatának közvetítésére. A mindennapi rutinról részletesen szólnak az olyan témákra tekintettel is, mint a munka, a főzés vagy a gyermekfelügyelet – az efféle tematizáció viszont az autobiografikus képregények, az önéletrajzolások esetében egyáltalán nem szokatlan. A mindennapi élet tapasztalata itt egyúttal az izraeli-palesztinai mindennapi élet erőszakosságának megtapasztalása is, vagy talán méginkább: az erőszak megtapasztalása a mindennapi életben.

Éppen Guy Delisle Jeruzsálemi krónikák (Chroniques de Jerusalem) című regényének elemzése kapcsán találkozhatunk a dokumentarista képregény (BD documentaire) műfaji értelmező használatának kérdéskörével is. Lisa Auquier dolgozata részletesen tárgyalja a dokumentarista képregény problematikáját: a kifejezésnek létezik szűkebb és a képregényriporttól elkülönítő, valamint tágabb, nem önéletrajzoló történelmi képregényeket is beemelő jelentése.

Super Tokyoland

A keleti típusú képregények, azaz a japán manga, a koreai manhwa és a kínai manua magyarországi követői és kedvelői körében talán kevéssé ismert, hogy Franciaország a kétezres évtized közepére a japán képregény legnagyobb külföldi piacává vált, megelőzve az Amerikai Egyesült Államokat is. Az ezredforduló utáni keleti típusú képregény francia (ahogyan magyar) nyelvterületen (is) médiaközi hálók része, ugyanakkor más vonatkozásban sem áll önmagában. Sajátos öltözködés- és tárgykultúra, zene és gasztronómia, kulturális fogyasztás és életstílus társul hozzá.

Nem elhanyagolható a japán nyelvtanuláshoz, az anime- és mangaconokhoz, különböző keleti popkulturális versenyekhez kapcsolódó részvételiség sem. A közönségek alakító részvétele lehet alapja annak a közdiplomáciai potenciálnak, amelyet a 2000-es évek második felétől a Japán Külügyminisztérium is felismert, és ennek nyomán a magánszektorral együttműködve tesz kísérletet a „Cool Japan”, valamiféle vonzó japán kulturális szuperhatalom képének terjesztésére. Ez francia nyelvterületen szembeszökőbb, mint Magyarországon. Franciaország és Japán 2008-ban képregény-kiállítással és kétnyelvű antológiával ünnepelte kétoldalú hivatalos diplomáciai kapcsolatuk létrehozásának százötvenedik évfordulóját, a Japán Külügyminisztérium 2007 óta minden évben megrendezett nemzetközi mangarajzoló versenyén díjazott francia, belga és Burkina Faso-i alkotások is vannak.

Közéjük tartozik Benjamin Reiss, franciaországi képregényrajzoló 2011-ben, az 5. Nemzetközi Manga Versenyen (International Manga Award – 国際漫画賞 Kokusai manga shou) bronzérmet szerzett alkotása, a 2009-es Tokyoland (Les aventures d’un Français au Japon, azaz Egy francia kalandjai Japánban). A Tokyoland, mint ahogy a bővített és átalakított, újrarajzolt és újraszínezett, paratextusai (cím, alcím, borító, kiadó, papírminőség, könyvtárgy…) által is „újratöltött” későbbi kiadása, a Super Tokyoland 2015-ből is olyan „expat-regénynek” tekinthető, amely a szerző-elbeszélő-főszereplő kétezres évekbeli japán útjának tapasztalatait állítja a középpontba. Benjamin Reissnek ez(ek) a regénye(i ) magukon viselik a képregénymédia három nagy kulturális változatának hatását, ily módon különböző transzkulturális áramlatok alakító erejétől érintettek. Egy olyan bande dessinée-ről van szó, amely jelentős részben követi az észak-amerikai önéletrajzi graphic novel műfaji előírásait, szabályait, miközben grafikai stílusával, az önéletrajziságot izgalmasan kiegészítő elbeszélői imaginációjával, és különösen a 2015-ös munkában a panelezésével is inkább keleti típusú képregényeket idéz, a mangatradíció általi érintettségét jelzi.

Hasonlóságok és különbségek

Benjamin Reiss regénye tematikája alapján az „expat-képregények” közé sorolható. Guy Delisle korábban már tárgyalt munkáihoz hasonlóan az otthonától messze külföldre, más kontinensre került szerző-elbeszélő-főszereplő elbeszélésén-történetén keresztül ismerkedhetünk meg a kulturális idegenséggel a mindennapokban is szembesülő főszereplő személyiségalakulásával. Az idegenség, illetve szokatlanság jelzése, a meg nem értés és félreértés fontos motívumai Benjamin Reiss beszámolóinak is.

Reissnél viszont Guy Delisle regényeihez képest sokkal hangsúlyosabb a munka világa. A francia képregényrajzolónál fontos szempont, hogy tanulni is akar Japánban, e célból mangakákkal is együtt dolgozik, részletesebben, aprólékosabban vezet be minket a képregénykészítő munka világába, mint Guy Delisle az animációéba. Benjamin Reiss főszereplője sokkal magányosabb a Delisle-regényekből ismert elbeszélő-főszereplőtől. Szerelmi csalódás után érkezik, nincs felesége és nincsenek gyermekei, és nem alakít ki nagyon könnyen új ismeretségeket. Az „expat-barátságokat” és a mindennapi élet bemutatását viszont Benjamin Reiss munkái is előtérbe helyezik.

Kép forrása: Guy Delisle Burmai krónikák c. grafikus regényének borítója

A cikksorozat előző részei ide és ide kattintva érhetők el.

A cikk az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-19-4 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának szakmai támogatásával készült.